2015. április 17., péntek

2. rész

 Amikor reggel - ugyan már, na leplezzük - helyett délben felébredtem, az agyam, biztosra veszem, hogy ki akart szakadni a helyéről, mert anélkül nem hiszem, hogy valakinek annyira is fájhatott volna a feje, mint nekem. Felültem az ágyamban, bevettem a már előző este odakészített fájdalomcsillapítómat, majd próbáltam felidézni az előző este emlékeit. Az rémlett, hogy kinceteztünk, személy szerint én Harryvel táncoltam, és az is, hogy utána hazakísért.
 Halkan, a gyorsan enyhülő fájdalommal küszködve kapaszkodtam le a lépcsőn, majd a konyhában magamhoz vettem egyet Amy műzli szeletei közül. Leültem a kanapéra, és ameddig Amy fel nem kelt, megnéztem Adam Sandler legújabb filmjét, amit adtak.
 Amikor leadták az utolsó reklámot, meguntam a várakozást, és bekapcsoltam a régi dinoszaurusz gépemet, hogy zenét hallgathassak rajta. Már ha hallgathattam volna, csak hogy még nem kötötték be a netet - mert persze tévézni lehet, de Amynek másik cégtől kell a net -, így a legtöbb, amit tehettem, az annyi volt, hogy végigkapcsolgattam a zenecsatornákat.
 Amy nyöszörögve szenvedte le magát a lépcsőn, majd mellém ült a kanapén, és a fejét az ölembe hajtotta.
 - Bevetted már a gyógyszered?
 Nyöszörgés, bólintás. - De nem hat.
 - Mikor vetted be?
 - Mooost - hisztizett. Végigsimítottam a fejét, majd nyugtáztam az egészet egy "Akkor ne csodálkozz"-zal, majd miután visszaaludt, óvatosan kimásztam alóla.
 Felmentem az emeletre, ahol az első dolgom volt, hogy megnézzem a telefonomat. Régi, nyomógombos és béna, de sose éreztem fontosnak, hogy legyen egy jobb, és csak az ilyen telefonokon van Snake. Mégis ki cserélné le a Snake-es telefonját valami olyanra, amin nincs? Senki.
 Egyetlen egy új sms-em érkezett.

Amy még úgyse kelt fel, úgyhogy neked írok. Elmentünk néhányan vásárolni, addig ti nyugodtan gyertek át. Ajtó nyitva. Niall

 Gyorsan elmentettem Niall számát - irigykedjetek, nekem megvan Harry és Nialll száma is -, majd felcsaptam az egyik bőröndöm tetejét, és kutakodni kezdtem benne. Pár perc után sikerült találnom egy fürdőruhát, majd gyorsan összekapva magam elkészültem.

 Bizonytalanul léptem be a nyitott ajtón, amikor egy húsz perces magányos séta után elértem a srácok házához. Ahogy benyitottam, egyből közeledő lépteket hallottam a konyha felől, ezért elindultam, majd meglepő látvány fogadott.
 - Mit hoztatok? - kérdezte Harry, aki biztosra vette, hogy nem én jöttem. Ott állt előttem, lefagyva, pucéran.
 Felsikítottam, majd egy az arcom elé kaptam a kezemet, mielőtt még bármi különösebbet feltérképeztem volna.
 - Jézusom, menj már és öltözz fel! - mondtam.
 Legalábbis ezt akartam csinálni, de ehelyett csak álltam ott, a lábaim a földhöz ragadtak, és azt se tudtam, mit nézzek. Több másodperc is kellett, mire észbe kaptam annyira, hogy megfordulhassak. Harry csak nevetni kezdett, bocsánatot kért, majd felment az emeletre.
 A nappaliban, pont velem szemben a tükörben magamat láttam, amint egészen a fülemig elpirultam. Bementem a konyhába, és bevizeztem az arcomat, hogy lenyugtassam magam.
  Harry hamar visszajött, ekkor már egy fürdőnadrággal több volt rajta, de még így is kísértésbe ejtett a mellkasa és a V vonala a nadrágja felett.
 - A többiek vásárolni vannak, úgyhogy csak négyen vagyunk - mondta. Kérdőn néztem körbe, hogy ki vannak még rajtunk kívül. - Louis és Eleanor alszanak.
 Amy szinte futva nyitott be az ajtón, majd egy gyors köszönés után végigszaladt a nappalin, kiment a hátsó ajtón, kibújt a ruháiból és fejest ugrott a medencébe.
 - Viszek törölközőt, te addig menj utána.
 - Kint várunk - mondtam, majd én is Amy után mentem. A víz hidegnek tűnt, de a nap melegen sütött, ami Londonban nem is olyan átlagos, így úgy döntöttem, hogy kifekszem napozni az egyik napozóágyra.
 Hallottam, ahogy Harry az ajtó közelében matat, így pár perc után felálltam, és elbújtam az ajtó mellett, hogy ne lásson. A mutatóujjamat a szám elé tartva mutattam Amynek, hogy maradjon csendben.
 - Hol van Lauren? - kérdezte Harry, amire Amy csak felhúzta a vállát, majd kiúszott a medence szélére. Ekkor jöttem én: a hátára ugrottam, amitől elsőre megijedt, majd ledobta a törölközőket, és helyette erősen tartotta a combomat, miközben a medence felé futott.
 Csak akkor engedett el, amikor már nagyot csobbanva a vízbe értünk, és pedig rosszkor nevettem, így kiittam a fél medencét. Ahogy felszínre értem, azonnal fröcskölni kezdtem Harryt, miközben próbáltam leküzdeni a köhögést. Harry nevetett, majd visszafröcskölt. Ahogy abbahagytuk a fröcskölést, egyből a medence széléhez úsztam, ahol megtámaszkodva folytattam a köhögést.
 - Minden oké? - jött oda Harry, és addig simogatta a hátamat, ameddig abba nem hagytam a köhögést.
 A másik kezével a karomat fogta. A simogatásától libabőrös lettem, a tenyere meleg és puha volt, a víz pedig még hidegebbnek tűnt. Hátat fordítottam a medence szélének, és úgy válaszoltam.
 - Most már igen.
 Csikizni kezdte az oldalamat, amitől nevetnem kellett, ráadásul nem tudtam arra koncentrálni, hogy a felszínen tartsam magam, ezért kimásztam. Harry szorosan követett, ahogy kimásztam, már ő is kint volt, és folytatni kezdte a csikizést.
 Futni kezdtem előle, egészen a kert hátsó részéig, ahol pont egy pillanattal azelőtt, hogy elkapott volna, megcsúszott a vizes lába a füvön és rám esett. Akaratlanul is félreérthető helyzetbe kerültünk a többiek szeme láttára, akik a medence széléről figyeltek minket. Alighanem el is pirultam, de őt ez nem zavarta, reméltem, hogy elkönyveli a futásnak és a jó időnek.
 - Megvagy - mondta lihegve, majd a derekam mellé támaszkodott, felállt, majd felsegített a földről. Túl nagy lendületet adott - biztos hozzászokott ahhoz, hogy a srácokhoz több erő kell -, így olyan közel kerültem hozzá, hogy a mellkasunk majdnem összeért. A leheletünk szinte összekeveredett a levegőben, közelről éreztem a férfias parfümjének illatát. Pont egy pillanattal tovább maradtam ott, mint kellett volna, hogy figyelhessem, ahogy a szeme csillog, ahogy a hajába belekap a szél. Ahogy megharapja az alsó ajkát. Ó, Istenem, inkább most lépj hátra. 
 Biztosan meghallotta, amit gondoltam, mert abban a másodpercben egyszerre léptünk hátra, ahogy a medence melletti társaság hangosan kiabálni kezdett. Együtt indultunk el feléjük, tartva a tisztes távolságot, miközben én a fűszálak elrendezkedését néztem a talajon.
 -Hívd már el randizni, haver! - mondta Louis, ahogy különváltunk. Én a medencébe ugrottam, úgyhogy a csobbanás mellett nem hallottam, hogy Harry mit válaszol.

 Nem sokkal később már mindannyian majdnem szárazan ültünk a kanapén, a kanapé mellett/előtt /támláján. Minden második ember ölében egy tál pattogatott kukorica.
 - Szerinted elmentek? - kérdezte a főszereplő, miközben letörölte a füléből csordogáló vért. Egy szekrényben kuporgott egy még jobban megrémült krapekkal.
 - Biztosan - válaszolta a másik, majd résnyire nyitotta a szekrényajtót. Lassan mászott ki, ami egyáltalán nem lett volna ijesztő, de a rémisztő zene megtette a hatását. Körbevilágított az elemlámpájával, de a fény megakard valamin. És az a valami hangosan visítani, majd gyorsan közeledni kezdett.
 Összerezzentem, és közelebb húzódtam Harryhez - éppen csak annyira, hogy egy párnányi hely legyen közöttünk -, de ekkor a nyakamba hullott egy popcorndarab, amitől felsikítottam, és mindenki más a példámat követte.
  - Azt a kurva! - kiáltott fel Niall ijedtében, majd ahogy észhez tért, elképesztő sebességgel kezdte el visszadobálni a popcorn darabkákat a táljába.
  Abban a pillanatban, hogy a kedélyek lenyugodtak, hirtelen hangos kopogás törte meg a csendet. Mindenki újra felsikított, majd Amy felpattant, és az ajtóhoz szaladt. Kinyitotta az ajtót, ahol a mellette lévő tükörből láttam, hogy egy fiú áll az ajtóban, akit puszival köszöntött.
  - Mi most megyünk, srácok - futott vissza egy pillanatra, hogy felvehesse a táskáját, majd a vállára akasztva puszit adott az arcomra, - Na számíts rám ma este!
  Kirázott a hideg, ahogy belegondoltam, hogy mi minden fogadhat otthon, egyedül, abban a hatalmas, idegen lakásban. A legkevésbé sem akartam egyedül ott lenni, de még akkor is rettegtem volna, ha ez a film után Amyvel vagyok kettesben. Akkor is rettegtem volna, ha nem nézünk filmet, de egyedül lettem volna. A kettő párosítása pedig egyenlő volt a halálfélelemmel, és ezt a többiek is észrevették rajtam. Legalábbis Harry biztos.
    - Aludhatsz itt, ha akarsz - ajánlotta fel. - Van odafent egy vendégszobánk - mondta, én pedig rábólintottam az ajánlatra. 

2015. március 15., vasárnap

1. rész

 A kezem összeszorult a bőröndöm kapaszkodóján, ahogy magam után húzva néha-néha aprókat ugrált a járólap mélyedésein. A másik kezemben Amy kezét szorítottam, a legjobb barátnőm biztatott abban, hogy ne forduljak vissza ijedtemben a sok őrült, feliratos táblát lengető fangirl láttán. A repülőtér sokkal de sokkal zajosabb volt, mint azt gondoltam, bár ha nem lett volna ott az a rengeteg lány, talán - biztos - sokkal nyugodtabb lett volna az egész.
 Életem első utazása borzalmas volt. Az idegességtől égibeteg lettem, a mellettem lévő ötven körüli, szőrös, kövér pacák, aki nem mellesleg izzadt, mint a ló, végig a nyakamba lihegett. Egyedül azzal szórakoztattam magam, hogy próbáltam nem röhögni azon, hogy az erdők a magasból úgy néztek ki, mint a brokkolirakások egy hipermarketben.
 Végigfuttattam a tekintetem a színesebbnél színesebb, perverzebbnél perverzebb táblákon. A fejem már kezdett fájni a folyamatos őrjöngéstől, alig tudtam figyelni bármire is, de a "Niall, vegyél feleségül" és az "Imádunk Liam" feliratok olyan hatalmasak voltak, hogy akár a repülőgépről is kiszúrhattam volna őket. Ahogy a tömeg egyre sűrűbb lett, majd ahogy hirtelen véget ért a bejáraton kívül, már tudtam, hogy ennyi. Megérkeztünk. Az életem fenekestül felfordul, és a legjobb barátnőmmel eltölthetem életem legjobb nyarát.
 A sofőr kinyitotta előttünk a hatalmas, legalább tíz méter hosszú limuzin ajtaját, miután néhány három ajtós szekrény elvette tőlünk a bőröndjeinket, hogy a csomagtartóba tegyék. Feszengve álltam az ajtó előtt, ameddig Amy előre hajolt, beköszönt, majd bármilyen feszélyezettség - vagy annak a látszata - nélkül bevágódott a limuzinba. A rajongók egyre csak őrjöngtek körülöttünk, a  kamerák kattogtak, ahogy hátrapillantottam, hogy még egy pillantást vethessek a repülőtérre, legalábbis arra a részére, amit nem takart ki a rengeteg Directioner, egy vaku villanása majd' kiégette a retinám. Furcsán hunyorogva ültem be én is az egyik ülésre, pontosan szemben öt sráccal, akik közül négyen meredten néztek rám, az ötödik pedig a legjobb barátnőmet ölelte át. Ő lehet Niall - gondoltam magamban, miután eszembe jutott, amit Amy mesélt róla. Az unokatesójáról.
 A számon csak egy halk, zavart "Sziasztok" csúszott ki, ahogy kényelmesen elhelyezkedtem az ülésben. A srácok egyszerre köszöntek vissza, ami mintha egy kicsit ijesztő, de mégis barátságos lett volna.
 - Majd ha kiszálltunk, bemutatkozunk - szólalt meg először a srác, akinek a sötét hajában egy hirtelenszőke tincs húzódott. Elmosolyodott, a fehér fogai szinte világítottak a szájában, ugyanúgy, ahogy a többieknek is. Egyedül az egyiknek volt fogszabályzója, akiről ekkor úgy sejtettem, hogy csakis Niall lehet. - Itt elég kényelmetlen lenne.
 Nem tudtam rájönni, hogy mit ért azalatt, hogy kényelmetlen lenne, hiszen kit zavar egy limuzin abban, hogy el kell mondania a nevét, de rábólintottam, majd hallgattam, ahogy egymás között pusmognak valamit, de az elején túl nagy volt a hangzavar, és mire az elmúlt, már rég nem a beszélgetésüket figyeltem.
 A már rég megkopott Converse cipőm talpán keresztül éreztem a meleg talajt a talpam alatt, ahogy Amy után kiszálltam a limuzinból. Mindig a magabiztosabbak előre, úgyhogy ez a feladat mindig is az övé volt. A fiúk egymás után szállingóztak ki, megigazgatták a ruhájukat, majd körbenéztek. Az utcán alig voltak emberek, az a néhány is csak éppen hogy utánunk fordult.
 - Szóval akkor... - törte meg a csöndet megint a srác - Szia. Zayn vagyok. Zayn Malik. - Határozatlanul nyújtottam felé a kezem, hogy megszorítsam, de ő csak elmosolyogott, megfogta a csuklómat, és közelebb húzott, hogy három puszit adjon az arcomra. Hirtelenjében éppen hogy csak ki tudtam nyögni a nevemet - vagy valami olyasmit.
 - Lauren.
 A többiek is hasonlóan tettek, Liam halkabban, kevésbé vidáman, de határozottan, Louis csak két puszit adott - az arcon majd leégett, amikor hajoltam volna a harmadikért -, Niallt már ismertem. Aztán a göndörhöz értem. A tekintetem megakadt gyönyörű, vidáman csillogó, zöld szemén, majd hirtelen azon kaptam magam, hogy túl sokáig néztem.
 - Harry - hajolt közelebb hozzám, majd három puszit nyomott az arcomra. Éreztem, hogy ég a bőröm, biztos voltam benne, hogy az egész arcom tök vörös, talán azért, mert bámultam, vagy azért, mert számomra egyértelműen ő volt a legvonzóbb az öt fiú közül - és talán valamennyi ember közül. - Azt beszéltük, hogy átjöhetnétek délután. - Harry hangja nyugodt, magabiztos, nem túl bizakodó volt. Beletúrt a göndör, barna hajába, én pedig az ajkamba haraptam, majd ő elmosolyodott. Reméltem, hogy nem éppen azért, amiért éppen megettem magam.
 - Oké - nézett rám hirtelen Amy, ellenállást nem tűrve a limuzin hátuljához lépett, mire a sofőr kinyitotta a csomagtartót. A néhány hatalmasan pasi, akik tisztes távolságból figyeltek minket, segíteni jöttek, több tíz kilós dobozokat felkapkodva pakoltak. Kikaptam a két festővásznat, amit magammal hoztam, a vállamra kaptam a gitártokomat, majd én is megindultam. A fiúk a kisebb dobozokat hozták, bár megoldottuk volna a becsomagolást nélkülük is, ők ragaszkodtak ahhoz, hogy segíthessenek.
 - Akkor majd küldünk valakit értetek - állt meg a bejárati ajtóban Liam, miután mindegyik doboz a saját szobájához került, kipakolásra készen.
 A nap folyamán sokadszorra hallatszott el Amy szájából határozott egy "Oké", majd a fiúk egy rövid köszönés után elindultak.
 Végighúztam az ujjam a konyhaasztalon. A gyönyörű márványlap színe egy csíkban megváltozott, ahogy az ujjam összeszedte róla az a rengeteg koszt, ami rárakódott, hasonlóan az ujjammal, amin vastagon leült a por. Ezen lesz mit dolgozni - gondoltam magamban, majd felkiáltottam Amynek, aki időközben az emeletre ment, hogy elkezdje a csomagolást.
 - Amy! Van valami törlő? Ez egy háborús övezet, itt nem lehet enni - mondtam olyan hangerővel, ahogy csak a torkomból kifért, mire Amy a fején egy fejhallgatóval trappolt le a lépcsőn.
 - Jézusom - sóhajtott fel, majd levette a fejéről a fejhallgatót. - Hogy fér beléd ennyi hang? Még így is halottam. - Letette az asztalra a telefonját, majd belebújt a pulcsijába, amit még néhány perccel ezelőtt dobott a szék kartámlájára. - Átmegyek apuhoz a szomszédba, neki biztos van.
 Pár másodperccel később már csak az ajtócsapódás zajára figyeltem fel. Körbejártam a házban, benéztem minden egyes kis szobába, amíg meg nem találtam azt a helyet, amit kerestem. Egy hihetetlenül apró helység, tele polcokkal, porszívóval, egy zsák mosóporral, tisztálkodási szerekkel és törlőronggyal.
 Annak ellenére, hogy Amy éppen beszerzőúton volt, egyedül kezdtem el a takarítást. Éppen a porszívózás közepén tartottam, amikor Amy visszaért.
 - Apu azt mondta, hogy a... - A hangja megakadt, ahogy észrevette a kezemben a porszívót. - Megtaláltad.

 Órák teltek el. Hosszú, fárasztó órák, ameddig az ember azt csinálhatja, amit talán a legjobban utál - takarítás. Még mindig csak félúton jártam, amikor az ablakokat már ülve törölgettem, a kezemben néha szinte megállt a törlőrongy, amikor Amy lejött, és átvette a stafétabotot - vagy inkább a rongyot, hogy pontosítsunk.
 Az adrenalin- és energiaszintem a béka segge alatti lécet verdeste alulról, muszáj volt valamivel felpörgetnem magam, így a legegyszerűbb megoldást választottam: előtúrtam néhány lazább ruhát, amit nem sajnálnék, ha kiszakadna, átvedlettem, és egy focilabdát szorongatva a hátsó udvarra mentem, ahol unalmamban dekázgattam, de még ez is messziről jobb volt, mint egész nap takarítani.
 - Jézus - ugrottam hátra hirtelen, amikor hosszas gyakorlás után megfordultam, és a szemem megakadt az ajtóban álla Harryn, aki a vállát az ajtófélfának támasztva figyelt.
 - Csak én - mosolygott. Istenem, az a mosoly. - Folytasd csak, nagyon szórakoztató. De tényleg.
 Az első dolog, ami eszembe jutott, az persze az volt, hogy vajon hányszor hajoltam le a labdáért neki háttal, ameddig figyelt.
 - Már ennyi az idő? - Kirázott a hideg, ahogy rájöttem, hogy már sötétedni kezdett, a levegő is lehűlt néhány óra alatt.
 - Fél öt van, úgyhogy ja, gondoltam már befejeztétek - mondta, miközben a hajába csúsztatta a kezét, hogy hátratúrhassa azt. - De nem úgy néz ki - nevetett fel. - Amy éppen szétszórja a csipszet a szőnyegen.
 - A francba - megráztam a fejem, a labdát feldobtam a teraszra, majd Harry mellett elsétálva a hátsó ajtón keresztül beléptem a házba, ahol a nappali közepére került kanapén Amy elterülve, a távirányítót piszkálva tolt magába egy nagyobb adag csipszet. Kivillantotta a fogait, amik közé apró fűszerdarabok ragadtak. 
 - Remélem azt összeszeded, aztán elmész fogat mosni, mert megyünk - álltam meg előtte, és az orbitális maradványokra mutattam a padlón., majd felszaladtam a lépcsőn, hogy átvegyem a tréningnadrágomat egy rövid farmerre.
 Mire leértem - ami valljuk be, nem tartott túl sokáig - Amy Harry mellett állt, az ajtóban vártak rám. Megforgattam a kulcscsomót az ujjam körül.
 - Mehetünk.

 Ez első dolgok, amiket megpillantottam, amikor az 1D lakásra értünk, a következők voltak: Lábak. Lábak a levegőben, lábak az asztal alól kilógva, lábak a dívány tetején, lábak egy papírdobozban. Igaz, hogy az utóbbiak csirkelábak voltak, amit akkor éppen Niall tömött magába.
  - Moderálódjatok, srácok. Csajokat hoztam. - Harry arcán hatalmas mosoly terült el, majd bevetette magát a One Direction tengerbe, és elterült a párnák között. Louis leállította a játékot, ameddig kibújtunk a cipőinkből.
 - Mit akartok nézni? - kérdezte. - Van jó pár film azon a polcon.
 - Inkább játszunk - vetette le magát Amy Louis mellé, szinte az oldalához tapadt, ahogy kikapta a kezéből a kontrollert.
 Ő már jól ismert mindenkit a csapatból. Többször is járt náluk, amióta két évvel ezelőtt, 2011-ben megalakult a banda, sokszor meglátogatta az unokatesóját, és így a többieket is megismerhette, velem ellentétben. Én csak most ismertem meg őket, sokat nem is hallottam róluk, az pedig még annál is furább volt, hogy egyszerre öt fiú vesz körül, bár Amy, mielőtt még elindultunk volna, azzal biztatott, hogy biztosan jól fogok velük kijönni, mert eléggé beillünk baráti körükbe - ha nem vesszük figyelembe azokat a hírességeket, akik néhány milliárddal többet keresnek, mint mi.
 - Hozom a kinectet.
 - Hozom a piát - állt fel Zayn, majd míg Liam az egyik szoba felé, addig ő a nyitott konyhába ment, és egy jó nagy tálcával ért vissza rengeteg, rengeteg alkohollal.

 Láttál már valaha hihetetlenül esetlen embereket? Olyanokat, akik amúgy se tudják irányítani a mozdulataikat, de még mellé részegek is? 
 Na, mi ezek voltunk. A poharak egymás után ürültek ki, majd egy idő után nem is pohárban, hanem inkább üvegben számoltuk, hogy mennyit ittunk. Éppen én jöttem sorra  Just Dance-ben (amit eredetileg egyesével kezdtünk, de mindig csatlakozott valaki - vagy többen is, de a végére a csapat megfogyatkozott, ahogy próbálták kiheverni a részegséget), amikor megtörtént az az ominózus eset, amikor azt hittem, valóban el fogok ájulni. 
 - Beállok melléd - állt fel Harry nem sokkal azután, hogy számot választottam. Körbenéztem, hogy keressek valakit, aminek lett volna kedve beállni, de időközben Louis átsétált a barátnőjéhez, Amy elaludt, a többi fiú pedig csak a semmibe bámulva fetrengett a kanapén. 
 És beállt. Ott állt mellettem, tánc közben a vállunk néha összeért, a kezünk összeütközött, helyet cseréltünk és röhögtünk egymás bénaságán, annak ellenére, hogy aznap elsőre éreztem magam igazán kínosan. Legalábbis akkor azt hittem, hogy ennél már nem is lehetne kínosabb, sose voltam jó az ilyesmi táncokban - hogy őszintén megmondjam, sose játszottam még ilyenen, de amúgy se voltam egy nagy táncos alkat. 
 De még ennél is sokkal kínosabb lett, amikor megunta a folyamatos jobbkézbalkéztapstaps koreográfiát, kezemet megfogva és a fejem fölé tartva megforgatott, majd közelebb húzott magához, és úgy folytatta a táncot. A csípője az enyémhez préselődött, karjaimat a nyakához húzta, és a zene ritmusára mozgott, miközben átvette az irányítást felettem is. 
 Aztán a bejárati ajtó hirtelen kivágódott. Amilyen gyorsan csak tudtam, hátrébb ugrottam. 
 - Fúj - lépett be Louis, a barátnője kezével a kezében. - Fiú lánnyal? Ne csináljátok már, srácok.
 Harry elfordította a fejét, de még így is láttam, ahogy elmosolyodik. Ahogy visszafordult, a szeme csillogott, egy pillanatra azt hitte volna az ember, hogy sírt, de az arcának a többi része nem erről árulkodott. Mosolygott. Ismétlem: életemben nem láttam még ilyen szexi mosolyt, mint ami neki volt.
 Harry 

 Hosszú másodpercek óta állt mellettem, a fejét lehajtva bámulta a padlót, miközben az arca a vörös ötven árnyalatában pompázott.  Louis, hogy megtörje azt a kínos csendet, amit okozott, bemutatta Eleanort Laurennek, majd elvonultak Louis szobájába.
 - Szerintem együnk valamit - mondtam, miközben a konyha felé böktem a fejemmel. - Nem akarok nagyon másnapos lenni.
 - Azt csak úgy lehet elkerülni, ha részeg maradsz - mosolygott rám száz wattos mosollyal Lauren, majd elindult a konyha felé.
 Ahogy kinyitottam a hűtőt, az első dolog, amit észrevettem, az az volt, hogy tök üres. Ilyenkor azért jól jönne valami normális kaja is, rendelni már nem akartam, mert mire az ideér, addigra mindenki éhen hal. Tojás. Ez volt az egyetlen, de az minden mennyiségben.
 Már nem voltam túl részeg, őszintén szólva, már akkor sem voltam, amikor megtáncoltattam Laurent. Egyszerűen azért táncoltattam meg, mert meg akartam, el akartam egy kicsit lazítani, hogy ne legyen olyan feszült.
 - Szereted a rántottát?
 Bólintás. Elővettem néhányat, majd nekiláttam elkészíteni, miközben illegális kihallgatást tartottam.
- Mit szóltak hozzá a szüleid, hogy elköltöztél?
- Anya támogatta. - Levett két poharat a polcról, majd kitöltött egy-egy adag fantát. Az egyiket letette mellém, a másikkal visszaült az asztalhoz.
- Apukád?
- Nem volt sok beleszólása - terült el egy kínos mosoly az arcán, miközben a szívószálával kevergette az üdítőt.
- Válás? - A kérdéseim hihetetlenül rövidek, de érthetőek voltak. Megrázta a fejét.
- Inkább temetés.
 Egy pillanatra összerezzentem. Mindig ez van, ha rájövök, hogy hülyeséget kérdeztem, és akkor még rosszabb is volt. Egy nem túl kellemes emléket hoztam fel.
 - Sajnálom.
 - Rég volt - mosolyodott el. A szájához emelte a poharat, és szürcsölni kezdett. - Nem szoktam róla beszélni.
 - Senki se szeret róla beszélni - sóhajtottam. - Az én szüleim elváltak.
 Visszajelzést nem kaptam, csak egy féloldalas mosolyt, majd egy újabb szürcsölést.
  - Na, és, hogy tetszik itt Londonban?

Lauren 

Végül is szinte semmilyen, csak megismertem a világ legdögösebb pasiját, meg még négy őrültet.
  -
Még egy napja se vagyok itt.
 Elmosolyodtam, ahogy Harry hátrébb ugrott a serpenyőtől, ahogy az olaj fröcsögni kezdett, amikor ráöntötte a tojást. Felém fordult, hogy megmutassa az apró tojásfoltot a fekete pólóján. Csakhogy én nem a tojásfoltot néztem, hanem a tetoválásait. A karján, a kulcscsontján, és talán az alsója vonala felett is, ha jól láttam arra az egy pillanatra, ameddig a bőre kivillant a póló alól.
 - De a társaság jó - mondtam. Láttam, ahogy elmosolyodik, egy kicsit megmozgatja a serpenyőt. Az izmai a karjában összeugrottak, majd újra ellazultak, nekem pedig koncentrálnom kellett, hogy ne nyeljem félre a fantám.
 - Majd még szervezünk ilyeneket. - Harry kiszedte két tányérra a rántottát. Niall a szemét törölgetve, bizonytalanul botladozott be.
 - Kajaszagot érzek - szimatolt a levegőbe, majd halványan elmosolyodott. - Rántotta?
 - Csinálj magadnak, haver - szólt Harry, mire Niall sértődöttem grimaszolt. - Csak két adag van.
 - Reggeli? - Niall kinyitotta a hűtőt, majd fél felsőtesttel belemászott, hátha ő talál valami mást is a tojáson kívül. - Rendelek csirkét.
 Amíg Niall telefonált, befejeztem a reggelit - annak ellenére, hogy hajnali kettő volt - majd felálltam az asztaltól, és elöblítettem a tányéromat. Harry is hasonlóan tett, majd kisétáltunk a nappaliba, ahol a három személyes kanapén négyen fetrengtek egymás hegyén hátán.
 - Aludhatsz a szobámban, ha akarsz - mosolygott rám Harry, majd ahogy megráztam a fejem, inkább meggondolta magát. - Akkor hazakísérlek.
 - Hazatalálok, de azért köszi.
 - Ne legyél olyan biztos ebben - mondta, majd a kanapéhoz sétált, ahogy Amyt kezdte rázogatni, aki csak egy hangos nyöszörgéssel felelt.
 Az ajtó melletti fogasról levett egy vastag pulcsit, és a vállamra tette, hogy belebújhassak. Ahogy kiléptünk, a hideg levegő azonnal megcsapott, még ebben a túlméretezett vastag pulcsiban is fáztam, leginkább azért, mert a rövid farmer a lábamon nem sokat melegített.
  Az ég tökéletesen tiszta volt, amitől a levegő még inkább lehűlt, talán akkor volt a leghidegebb és legsötétebb aznap. Az égen a csillagok fénye megkopva ért le hozzánk, a városi levegő elvágta a fényüket, sokkal másabb volt itt, London közepén, mint otthon.
 A húsz perces távot egy óra alatt tettük meg, a beszélgetés jól lelassította a haladásunkat, de egyáltalán nem bántam. Rengeteg mindent megtudtam Harryről, ahogy ő is rólam, és nagyon szívesen adtam meg neki a számomat, amikor az ajtóban elbúcsúztunk.

 Sziasztok :) Tudom, ramaty befejezés, de nem tudtam, hogyan fejezhetném be. Remélem azért tetszett, nekem biztosan jobban tetszik, mint amilyen eredetileg volt. 

2015. március 10., kedd

Bejelentés - Blog retusálás: ON

Sziasztok!

 Tudom, hogy régen hoztam részt, és hogy akik még egyáltalán követik a blogot, azok most ezt várták volna (és igazából már félig kész is van), de most nem új részt hoztam.
 Beleolvastam a régebbi bejegyzéseimbe.
 És...
 Hát...
Kihűltem. Egyszerűen olyan borzalom az egész, hogy elsüllyedtem szégyenemben, hogy hogyan tudtam ilyen szart kitenni ide (és még így is, hogyan volt kedve bárkinek is ahhoz, hogy elolvassa? ), úgyhogy azért, hogy a blog megérdemelje ezt a hatalmas nézettséget és a sok feliratkozót, ezért úgy döntöttem, hogy a blogot
 újraírom!
Lehet hogy ez így most kicsit furcsa, de így döntöttem, amit muszáj, azt muszáj. A régi részeket (az első évadot) egy menüpontba fogom eltenni, és folyamatosan átírom őket. Nem biztos, hogy ugyanannyi rész lesz, és lehet, hogy ami eredetileg egy rész volt, az kettő lesz, és ami kettő volt, az egy. Ezt nem tudom megmondani. Az viszont biztos, hogy az elejét egy kicsit átvariálom - feleslegesnek tartom az első néhány részt. A történésekhez, a beszélgetésekhez, a legtöbb dologhoz tartani fogom magam (még úgy is, hogy sokat hülyeségnek tartok így utólag - lásd: amnézia), de nyelvtanilag helyesebb lesz, érdekesebb leírások lesznek, és talán valahogy alulról fogja ütögetni az "olvasható kategória" részét (nem pedig messze elkerülni). (És a karakteremet is meg fogom tartani hülye picsaként, csak átnevezem Laurennek. (Tudom, ez így fura, de utálom, hogy úgy hívják, mint engem. )

 Frissítés: csak a fontos eseményeket tartom meg, rájöttem, hogy van mit változtatnom, egy-két dolog egy kicsit más lesz, próbálom logikusabban felépíteni a történetet. 
 A 11. részt még befejezhetem és kitehetem, ha megszavazzátok, de ezek az utolsó részek olyan ritkán jöttek (úgy az utolsó húsz), hogy abban se vagyok biztos, hogy emlékszetek arra, hogy mi történt (ahogy én sem emlékszem már egy csomó mindenre).

Tehát: kell a 11. rész, vagy jöhet az újraírt verzió?